Get Adobe Flash player

A zeneházról

A Zeneházról röviden

 

 

Rákoshegyi Bartók Zeneház Alapító okirat>>>, végzés>>>.

 

A Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány 2006. szeptember 22-e óta működik havonta 8-10 programmal. Egy kamara jellegű koncerttermet-színházi pódiumot működtetünk, világhírű hírességeket is meghívunk.

2006- óta minden évben megrendeztük meg a Fehér Galamb Országos Népzenei Versenyünket.

Maestro Jevgenyij Nyesztyerenko 2012-ben, harmadik alkalommal járt nálunk, hogy a Rákoshegyi Bartók Zeneházban és nemzetközi dal- és operakurzust tartson. A növendékek, a fiatal operaénekesek az ország különböző pontjairól érkeznek, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Debreceni, Pécsi, Szegedi tagozatok.

Ars poeticánk: „Bartók szellemiségével együtt segítünk évek óta az esély egyenlőség jegyében”


Két kis emlékszobát rendeztünk be Bartók korát idéző korabeli fotókkal és tárgyakkal a fő épületben
A Kisházban pedig Petrovics Emil hagyatékát őrző emlékszobánkat 2012. február. 19.-én nyitottuk meg.


Az emlékszoba mellett egy kiállítótermet is működtettünk.

Az általunk megíratott, betanított kellékkel, díszletekkel és egyéb színházat idéző tárgyakkal ellátott kisoperánkat az ország különböző iskoláiba, művelődési központjaiba is szervezzük.

Fekete István regénye nyomán megíratott darabunk Ambrus Ákos-Baranyi Ferenc: Bogáncs című meseoperánk a Magyar Állami Operaház Királylépcső műsortervében is több éven át színen volt.

A hátsó udvarrészen tökéletes és kiváló akusztikai körülmények között nyári hangversenyeket és operaelőadásokat tartunk minden évben több alkalommal is.

Nyaranta Hagyományőrző Népzenei Tábort szervezünk és Zenei Nyelvi Táborokat. A havi 8-10 program megvalósítását sikeres pályázatokból szervezzük például TÁMOP, Európai Uniós pályázat, NKA, Artisjus, Új Európa Alapítvány, MMA, Budapest Bank.

 

Fenntartónk Budapest Főváros Rákosmente Önkormányzata.

 

 

 

 

Fehér Galamb

Országos Népzenei Verseny XV.

(katt a képre)

Cimbalom mesterkurzus

„Ha eljönnél hozzám Fehér Galambocskám" V.

Leírás és jelentkezés a képre kattintva

 

II. Nemzetközi Kárpátmedencei

Mesterkurzus

Jelentkezni a képre kattintva lehet

 YouTube csatornánk:

 

Programjaink

vasárnap október 13, 16:00 - 18:00
Shinji Fujiwara
péntek október 18, 19:00 - 21:00
"Jössz táncolni!"

Köszönjük, hogy adójának 1% - val gondol ránk!

18186354-1-42

 

Támogatók - partnerek

 

GTranslate

Hírlevél feliratkozás

Copyright © 2005-2022. Minden jog fenntartva Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány!