„Ha eljönnél hozzám Fehér Galambocskám" II.
2019
Tanároknak óvónőknek
2018 februárjában óriási sikerrel fejeztük be népzenei kurzusunkat, így 2019-ben is megszervezzük a továbbképzést.
Császár Angéla
gyönyörűhangú színésznőnk, aki igen hasznos útmutatásokat ad a résztvevőknek, a ma igen pongyolán kezelt nyelvhasználatban.
A színésznő, maga is kiváló énekes színész, jártas a népballadák világában, sőt évek óta tanít a Nemzeti Színház Stúdiójában. Személye nagy nyereség.
Dr. Tátrai Zsuzsanna
hagyományőrző jeles napokról tart előadásokat, az egyes évszakoknak és ünnepköröknek megfelelően.
Tanít az Apor Vilmos főiskolán. Hozzájárnak vizsgázni és konzultálni országosan az tanítók és óvónők.
Valamennyi növendéke szakmai életét a főiskola elvégzése után is nyomon követi. Tanítványai az életbe kerülés után is bizton számíthatnak támogatásra.
Berta Alexandra
citera kíséretes népéneket tanított tavaly is, és 2019. is.
Minden szaktanát-énektanár minden szavát itta, folyamatosan felvették óráit, és végtelen kérdésekkel halmozták el.
Gyönyörűen énekel, és az egyes csokrok összeállításában is nagyon hasznos tanácsokat ad majd.
Navratil Andrea
szintén népéneket tanított, és 2019 ben is bizton számítanak rá.
Az egyes tájegységeknek megfelelő dalokat elénekli, betanítja, interaktív módon és természetesen elemzi is.
Németh György
160 kmről érkezne, népi hangszerbemutatót, népi hangszer készítésről tartana előadást, bemutatót.
Országos hírű mester, rendszeresen fellép a Budai várban és más hagyomány napi kirakodóvásáron.
Rengeteg fúvós hangszert hoz magával, bemutatja és hasznos tanácsokat ad az estleges otthon elkészítendő népi hangszerek sokaságából.
Borsi Ferenc
asztali citera és furulya félék népi előadója szintén nagyon hasznos személye lehet a „Ha eljönnél hozzám Fehér Galambocskám” továbbképző kurzusnak. Az általános iskolák népzenét művelő gyerekei, amúgy is legtöbben
citeráznak, és furulyáznak. Az ő személye garancia lehet egy magasszínvonalú továbbképzésnek.
Általánosságban elmondhatjuk a 2019 es továbbképzés,- kurzus nagyon reményteli, mivel a furulya félék sokaságát és az egyes hangszerek elkészítési módját is valamilyen szinten elsajátíthatják a hozzánk érkezők. Előadó egyéniségeket hívtunk meg, akik ma állandó szereplői a népzenei közéletnek, akiket a MTVA népzenei koncertsorozatából ismerhetünk.
Kérjük a kurzus látogatói furulyákat és „ c hangolású” citerákat hozzanak magukkal.
Váruk Önöket sok szertettel
Bokor Jutta
elnök
2019
február 8. Péntek |
|
Borsi Ferenc - népi furulyák
|
10:00 - 12:00 |
Császár Angéla - beszédtechnika, népmesemondás | 13:00 - 15:00 |
Navratil Andrea - népi éneklés, daltanulás. Kiemelve a farsangi dalokat - csokrokat. |
15:00 - 17:00 |
"Újesztendő, vígságszerző." - Navratil Andrea és a Kobzos együttes farsangi koncertje
Navratil Andrea - ének Bese Botond - duda Demeter László - koboz |
17:00 - 18:00 |
február 9. Szombat |
|
Dr. Tátrai Zsuzsanna - Jeles napok, hagyományok kiemelten a farsangi szokások |
10:00 - 12:00 |
Berta Alexandra - Citera kíséretes népi éneklés | 13:00 - 15:00 |
Németh György - Népi furulyák, hangszer készítés | 15:00 - 17:00 |
Záróesemény:
2019.02.10. vasárnap délelőtt 11:00 óra. Petrovics Emil emlékkoncert.